Sinkó Viki bejegyzései

2025. augusztus 2.

Érkezik az élelmiszer-utalvány a fogyatékossággal élőknek is – ne maradj le róla!

A Magyar Posta Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy az élelmiszer-utalványt szeptember 1. és október 15. között kézbesíti az irányítószámok emelkedő sorrendjében a több mint 2,3 millió nyugdíjasnak.

2025. augusztus 2.

A Gondosóra életeket ment – ezúttal a rendőrséggel közösen

Csütörtök délután érkezett a segélyhívás, hogy egy idős bácsalmási férfi elhagyta az otthonát, és nem találta a hazavezető utat.

2025. augusztus 2.

Kalkuttát is meghódította a fogyatékossággal élő színészekből álló magyar társulat

Egy hely, ahol fűszerillat lengi be a levegőt, a hömpölygő tömeg szárik színkavalkádjába öltözik, és a harangok kongása morajló imádságba olvad.

2025. augusztus 1.

„Mondhatjuk a vaknak, hogy vak?” – Igen, mondják ők. Sőt, nevetnek is rajta | Máj Kriszta és Pál Zsolt „Pille”

Jámbor-Miniska Zsejke két olyan embert hívott beszélgetni, akik születésüktől fogva vakok – mégis tisztán látják a világot.

2025. augusztus 1.

Élőben köszöntik a nyár utolsó hónapját a Gépházban!

Kockulás, beszélgetés, informatika, mi kellhet még egy jó évadzáró Gépház műsorhoz? Mi más, mint a hallgatók levelei.

2025. augusztus 1.

Idén kétezer kisgyerek iskolakezdését segíti a Baptista Szeretetszolgálat

Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat.

2025. július 31.

Rászoruló gyerekek iskolakezdését támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem Okos Program, a GLS Hungary csomagszállító szolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – közölte a karitatív szervezet az MTI-vel.

2025. július 31.

Tusványos 2025. – Közös cél, közös jövő a Kárpát-medencében

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik kiemelkedő eseménye volt a „Közös cél, közös jövő a Kárpát-medencében" című panelbeszélgetés, amely a fogyatékossággal élők helyzetére irányította a figyelmet – határokon átívelő megközelítésben. A kerekasztal célja az volt, hogy bemutassa a különböző térségek tapasztalatait, jó gyakorlatait és közös kihívásait, valamint elősegítse a fogyatékossággal élő emberek társadalmi befogadását a Kárpát-medencében.

2025. július 31.

Kötelező digitális akadálymentesítés – a régi és az új ATM-eket is érinti a változás

2025. június 28-tól lépett hatályba az Európai Unió új, digitális akadálymentesítésre vonatkozó irányelve, ami alapjaiban változtathatja meg a banki ügyintézést, és különösen az ATM-ek használatát Magyarországon.

2025. július 30.

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában – közölte a karitatív szervezet az MTI-vel.
Esélyünk
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.