A Gépházban kipróbálják az ElevenReadert
- Programok, Szervezeti hírek
- 2025. február 14.
Az iOS és Android rendszerekre elérhető, jelenleg ingyenes mobilapp rengeteg, AI által vezérelt beszédhangot kínál felhasználóinak, akik ezek bármelyikével hallgathatnak könyveket vagy egyéb szöveges dokumentumokat.
A soron következő műsorban felvezetéseként ezúttal is a nekik címzett levelekkel, kérdésekkel, kiegészítésekkel foglalkoznak, ezek után pedig az e heti vendég, Lakatos Melitta hathatós közreműködésével egy igen érdekes mobilalkalmazást vesznek elő.
Az ElevenLabs cég a generatív AI előretörésével lett igazán ismert, szolgáltatásaik középpontjában a beszéd és hanggenerálás áll. Az ElevenReader nevet viselő mobilapp is erre épül, lényegében egy dokumentumolvasó szoftverről van szó, melynek újdonsága abban áll, hogy a felolvasáshoz rengeteg, egymástól bizonyos mértékig különböző hangot választhatunk, melyek mindegyike a mesterséges intelligencia által szólal meg. Épp ezért számos nyelven, köztük magyarul is hallgathatunk könyveket vagy egyéb szöveges anyagokat, az ígéret szerint emberi hangon.
A műsorban a vendég kalauzolásával utánajárnak ennek, és jónéhány hangot megszólaltatnak az applikációban. Magyar nyelven, különböző női és férfi AI hangokkal olvasnak könyvet, igyekezve kideríteni, miként állja meg a helyét a cég ígérete, és miként működnek a beszédhangok különböző esetekben. Meghallgatják, hogyan narrálnak, miként viselkednek párbeszéd esetén, és mennyire alkalmasak érzelmek kifejezésére.
Hallgasson újdonságokat ezen a héten is velük, tartson a Gépházzal, az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorával!
Mikor? 2025. február 14-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u
Forrás: MVGYOSZ
- Világelső beavatkozás: új esélyt kapott egy négyéves kislány
- Egy csomag szeretet: példátlan összefogás az ünnepi időszakban
- 36 millió forint a gyerekek látásáért – újraindult a szemüvegtámogatási program
- Közösségi olvasás, nagy segítség – hangra váltott cikkek a Lapról hangra oldalon
- Már elindult a szavazás 2025 legjobb sportolóiért – jótékonyság is a cél!
- Egyszülős családok karácsonya: a kormány és a tűzoltók összefogása
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.
Sikeres a fogyatékosságügy
2025. december 22.