6 súlyos tévhit a megváltozott munkaképességről

Életmód
2025. július 1.
10

Megosztás:

Tényleg igaz lenne, hogy a fogyatékossággal élők mindig mások segítségére szorulnak? Valóban csak az idősebbek érintettek? Döntsük le a tévhiteket és az előítéleteket!

A fogyatékosságnak számos típusa ismert, amelyek egy része külső szemlélőként teljesen láthatatlan. Emiatt pedig az érintettek száma is jóval magasabb lehet, mint azt elsőre gondolnánk. A legfrissebb statisztikák szerint világszerte minden hatodik, Európában pedig minden negyedik ember valamilyen fogyatékossággal él. Magyarországon a 15 év felettiek 22 százaléka érintett – derült ki a Cushman & Wakefield és az Access4you nemrégiben megtartott, közös sajtótájékoztatóján.

Az eseményen kiemelték továbbá, hogy „a megváltozott munkaképesség nem egyéni hiányosság, hanem egy társadalmi kihívás”. Éppen ezért az akadálymentesítést az emberek fejében is el kell kezdeni.

6 súlyos tévhit a megváltozott munkaképességről

A két cég által készített friss jelentés rávilágított, hogy a fogyatékossággal és a korlátozott munkaképességgel kapcsolatban a mai napig számos – jellemzően elavult sztereotípiákon alapuló – tévhit terjeng, amelyek megakadályozzák az érintettek valódi beintegrálódását és esélyegyenlőségét.

„A fogyatékkal élő emberek mindig másoktól függenek” – Valójában sok fogyatékkal élő személy él teljesen önálló életet, szükség esetén segédeszközöket, modern technológiákat vagy személyre szabott támogatórendszereket használva. A függetlenség mindenkinél másképpen néz ki, és nem függ a fogyatékosság jelenlététől. Megfelelő erőforrásokkal és alkalmazkodással ugyanis a fogyatékkal élők is képesek önállóan boldogulni.
„A fogyatékosság mindig látható” – Látható fogyatékosság a látás- és mozgássérültség, egyes esetekben pedig a hallássérültség is. A fogyatékosságok 70-80 százaléka azonban láthatatlan. Ez utóbbi kategóriába soroljuk például a krónikus betegségeket, a mentális és kognitív nehézségeket, valamint a neurológiai eltéréseket is. Ezek az állapotok jelentősen kihatnak az érintettek életére, ám gyakran nem mutatkoznak meg látható jelekben. Ez sem jelenti viszont, hogy a probléma ne lenne valós vagy jelentős. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világ népességének 16 százaléka – vagyis több mint 1 milliárd ember – él valamilyen fogyatékossággal.
„A fogyatékosság egyet jelent a korlátozott képességekkel” – A valóságban a fogyatékosság nem határozza meg és nem is korlátozza egyértelműen az érintettek intelligenciáját, tehetségét vagy képességeit. Számtalan kiemelkedő eredményről hallhattunk már például az akadémiai életből, vagy akár művészetek és a sport területéről is.
„A segédeszközök használata a gyengeség jele” – A segédeszközök – mint például a kerekesszék, a protézis vagy a hallókészülék – használata nem a gyengeséget és a korlátozottságot, hanem az önállóságot, az erőt és az alkalmazkodóképességet jelzi. Ezek az eszközök segítenek az érintetteknek abban, hogy nagyobb függetlenséggel és mobilitással élhessék meg mindennapi életüket.
„A fogyatékosság csak az idősebbeket érinti” – Bár bizonyos krónikus betegségek és korlátozottságok valóban jellemzőbbek idősebb korban, a valóság az, hogy fogyatékosságok az élet bármely szakaszában kialakulhatnak, például genetikai tényezők, balesetek, betegségek vagy egyéb körülmények miatt. A fogyatékosság nem tesz különbséget az életkorok között, az esetek 80 százalékában 18 és 64 év között alakul ki.
„A fogyatékkal élők mindig mások segítségére szorulnak” – A legtöbb fogyatékkal élő személynek nagyon fontos az önállóság. Az érintettek tehát jellemzően csak akkor kérnek segítséget, ha az feltétlenül szükséges. Ha viszont kifejezett kérés nélkül is szeretnénk segíteni valakinek, akkor mutassunk felé tiszteletet azzal, hogy megkérdezzük, igényt tart-e a segítségünkre, illetve az milyen formában a legmegfelelőbb. Ezzel elismerjük a függetlenségét, és elkerüljük a személyes határai átlépését.