Új, kizárólag autista tanulók számára fenntartott tagintézmény jön létre Egerben
Telephely helyett önálló autista tagintézmény alakul Egerben. A Szalaparti EGYMI új egysége 150 tanulót fogadhat.
Átszervezi az Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt (Szalaparti EGYMI) a fenntartó Egri Tankerületi Központ. Mint azt a fenntartó kérdésünkre megírta, a székhelyintézményhez jelenleg két telephely tartozik. Az egyik az egri Bem tábornok utca 3. szám alatt működik, itt tanulási zavarral és enyhe értelmi fogyatékossággal élő diákokat oktatnak. A másik telephely az Iskola utca 3. szám alatt található, ahol jelenleg autizmus spektrumzavarral élő tanulók számára működik nyolc osztály.
A tankerületi központ tájékoztatása szerint a változás lényege, hogy az Iskola utcai telephely önálló Autista Tagintézménnyé alakul. Ez azt jelenti, hogy 2025. szeptemberétől kizárólag autista tanulók járnak majd oda. A tagintézményben akkorra várhatóan 10 osztály indul, az épület legfeljebb 150 tanuló befogadására lesz alkalmas. A most ott tanuló integrált, többségi oktatásban részt vevő 21 diák a 2025/2026-os tanévtől a körzetük szerinti általános iskolákban tanul majd tovább.
Az enyhe értelmi fogyatékossággal élő szakiskolás diákok a Szalaparti EGYMI székhelyén folytatják majd tanulmányaikat. Az átalakulással párhuzamosan zajlik az új osztályokhoz szükséges gyógypedagógusok és pedagógiai asszisztensek felvétele is. Mindkét helyen a jelenlegi tanári állomány már biztosított, és a székhely koordinálja a szakmai munkát minden helyszínen, írta kérdésünkre az Egri Tankerületi Központ.
A tapasztalatok szerint jól működik a már eddig is autistákkal foglalkozó oktatási intézmény, a szülők elégedettek voltak a munkával. A megyében egyedüliként működik itt ilyen formában az autista gyerekek oktatása, országszerte van még néhány hasonló intézmény.
Több mint háromszáz tanuló a Szalaparti EGYMI-ben
Az Oktatási Hivatal oldalán elérhető adatok szerint az előző tanévben a Szalaparti EGYMI-ben pedig 363-an tanultak, ebből általános iskolában 203-an, szakiskolában 55-en, fejlesztő nevelő oktatásban 60-an végezték tanulmányaikat. Az intézményben csak sajátos nevelési igényű tanulókat fogadtak. A gyerekekkel 64 pedagógus foglalkozott az intézmény főállású munkatársaként, további 14-en pedig óraadóként, az óvodával együtt pedig 90 pedagógus oktatta, nevelte a gyerekeket.
Forrás: heol.hu
- Átadták a Civil út Alapítvány Odaadó-díjait
- 2026-os GYOD kisokos: kinek jár, mennyi az összege és hogyan igényelhető?
- Sclerosis multiplex: életmódbeli kapaszkodók az állapotromlás lassításához
- Autizmusban érintett családoknak szervez közös szurkolást az MTK Budapest
- Korai jelek, késői következmények, új szemlélet a Parkinson-kórról
- Tíz év álom, közösség és bátorság – jubileumi ünnep a Nem Adom Fel Kávézóban
2026. február 8.
Egészségi okok, amelyek kizárhatják a vezetést
2026. február 8.
Amikor egy jogszabály valódi segítséggé válik
2026. február 7.
Autizmus lányoknál: miért marad sokáig rejtve a diagnózis?
2026. február 7.
Amikor a támogatás valódi kapaszkodót jelent
2026. február 7.
Korai jelek, késői következmények, új szemlélet a Parkinson-kórról
2026. február 6.