Szekeres Pál szerint komoly bizalmat és elismerést kaptak
- Jó hírek, Szervezeti hírek
- 2024. november 22.
- 11

Szekeres Pál szerint ő és a csapata is komoly bizalmat és elismerést kapott a World Abilitysport (WAS) kerekesszékes vívásért felelős végrehajtó bizottságától, amely tartózkodás és ellenszavazat nélkül, immár harmadik alkalommal választotta meg elnökének.
Az olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok sportvezetőnek hétfőn szavaztak újra bizalmat, így 2028-ig biztosan a testület elnöke marad.
„Amikor abbahagytam a vívást, akkor azt éreztem, hogy valamit vissza kell adnom a sportágnak, és kandidáltam az elnökségi tagságra. Ezt követően én voltam az alelnök négy évig, majd meg kellett próbálnom az elnöki posztot is. Akkor hárman vívtunk nagy csatát a pozícióért, aztán olyan jól sikerült ez az első négy év, hogy utána nem volt kihívóm. Ez most is így volt, a harmadik ciklusomnál is egyedüli jelöltként nyertem” – mondta az M1 aktuális csatornának Szekeres.
Hozzátette: nagyon sok országnak vannak sportdiplomatái, de nagyon jó csapata van, amely ezzel komoly bizalmat és elismerést kapott.
Kiemelte, hogy
a párizsi paralimpián ugyanolyan sikeres és népszerű volt a kerekesszékes vívás, mint az épek versenye a Grand Palais-ban, és a továbbiakban minden egyes eseménnyel ilyen magas lesz az elvárás feléjük, ennek pedig igyekeznek majd megfelelni.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar ebben a sportágban is meghatározó nemzet, csakúgy, mint az épeknél, tavasszal pedig Eger ad otthon a kerekesszékes vívók világkupa-viadalának.
„Olyan szakmai anyagokat igyekszünk összeállítani és olyan dolgokat csinálni, ami nemcsak a vívásnak, hanem a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának is megfelel” – zárta gondolatait Szekeres Pál, aki ezúttal, egyedüli jelöltként is legalább annyira felkészült, mint az első kandidálásánál.
Mellette az Egyesült Államok képviseletében egy másik magyar származású szakember, Gabrielle Sabharwal (születési nevén Tábori Gabriella) is erősíti az elnökséget, mint az amerikai régió fejlesztéséért felelős bizottsági tagja.
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!
- Változtak a 13. havi fogyatékossági támogatás szabályai
- MVGYOSZ: nyitvatartás az ünnepi időszakban
- „Ritka betegek boldog pillanatai 2025” fotópályázat
2025. március 21.
Játékos bekísérés a Hidegkuti Stadionban az Autizmus Világnapján
2025. március 21.
Nyílt napot tart a NAV a siket, nagyothalló és siketvak ügyfeleinek
2025. március 21.
Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Karácsony Gyula
2025. március 20.
Változatos programokkal készülnek a Down-szindróma Világnapjára
2025. március 20.
Szervátültetettek sportdiadala
2025. március 20.