Sikeresen lezajlott a Budapest Open – Schulek Ágoston Emlékverseny és Para Atlétikai Verseny

Az Ikarus BSE Atlétikai pálya adott otthont a Budapest Open – Schulek Ágoston Emlékversenynek, amely egyben Budapest Nyílt Felnőtt Bajnokság és para atlétikai verseny is volt.
A versenyt, amelyen 6 ország 643 sportolója vett részt, a Budapesti Atlétikai Szövetség rendezte. Idén negyedik alkalommal vehettek részt parasportolók is az eseményen, 2022-ben ez volt az első olyan atlétikai verseny Magyarországon, ahol paralimpikonjaink is minden versenyszámban megküzdhettek a bajnoki címekért. Azóta már egyre több atlétikai versenyen láthatók a fogyatékosak sportja kiválóságai.
A mostani Budapest Open-en hazai paraversenyzők mellett horvát, szerb és szlovák parasportolók is indultak, így az esemény hatalmas jelentőséggel bír a sportolók és a magyar sportdiplomácia életében.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által is elismert eseményen 31 paraatléta állt rajthoz a különböző kategóriák versenyszámaiban: sprint-, közép- és hosszútávfutások, ugrószámok és ülő és álló dobószámok egyaránt szerepeltek a programban.
A verseny színvonalas küzdelmeket és remek hangulatot hozott, a szervezők és a versenyzők egyaránt elégedetten zárták a napot. Az elismeréseket Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, valamint Ekler Luca, paraatléta adták át a győzteseknek és helyezetteknek.
A Budapest Open para versenyének eredményei EZEN A LINKEN tekinthetőek meg.
Forrás: hparalimpia.hu
- Közösen a fogyatékossággal élőkért – állam, egyház és civil szféra együttműködésének lehetőségei a Kárpát-medencében
- Valódi élmény és új kedvezmény a fogyatékossággal élő személyeknek
- Valóra vált álom: balatoni csoda súlyosan beteg fiúknak
- Tusványos 2025 – Középpontban a fogyatékossággal élő emberek hétköznapjai
- Újraindul a SINOSZ-nál a lelki tanácsadás
- Online fogadóórákat indít a Siketvakok Országos Egyesülete
2025. július 30.
Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon
2025. július 29.
Debrecenben kutatják a jövő gyógyítását
2025. július 29.
Új esély az életre: áttörést hozhat a keresztdonáció
2025. július 29.