Nyaralással segítik a sérült gyermeket nevelő családokat

Nyaralással és gyermekfelügyelettel segíti idén nyáron is a sérült gyermekeket nevelő családokat az Egyszülős Központ – közölte a központ az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon 341 ezer egyszülős családban 490 ezer gyermek él.
Közülük legalább 24 ezren élnek – életkortól függetlenül – fogyatékossággal, egyetlen szülővel.
Az egyszülős családokban magasabb a sérült gyermeket nevelők aránya és ezért kiemelten fontos, hogy legalább egy kis időre ki tudjanak kapcsolódni a nehéz hétköznapokból és ezáltal feltöltődhessenek, erőt meríthessenek a továbbiakhoz – írták.
A Kolping Hotelben Alsópáhokon 37 felnőtt és 50 gyermek, összesen 30 család üdülhet ingyenesen.
A nyaralás komplex családi élménycsomagot kínál Bobóországban, a kisebbeket gyermekfelügyelet is várja, míg a szülők pihenhetnek.
Az Erzsébet-táborokban 2025-ben újra részt vehetnek a Családi Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban azok a családok, akik krónikus betegséggel élő gyermeket nevelnek. A táborokban július és szeptember egy-egy hétvégéjén közel 60-an tudnak részt venni.
Mindezek mellett már harmadik alkalommal nyújt sérült gyermekek és fiatalok részére nyári gyermekfelügyeletet az Egyszülős Központ.
A gyerekek számos programon vesznek részt, a foglalkozások szakképzett gyógypedagógusok vezetésével zajlanak – olvasható a közleményben.
Forrás: hirado.hu
- Így zajlik a rokkantkocsi igénylése
- Tíz évre szóló program az esélyegyenlőségért és a társadalmi részvételért
- Október 15. – A fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja
- A bizalom és a bátorság útján – így vizsgáztak le együtt
- Sérültek is futottak a 40. jubileumi maratonon
- Megható példát mutattak a debreceni gimnazisták
2025. október 22.
Magyarországon az Alaptörvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést
2025. október 22.
Kerekesszékes Kosárlabda Magyar Kupa
2025. október 22.
Szamaritánus Ház: új lehetőség a fogyatékossággal élők számára
2025. október 22.
Gyöngyszem Zenekar: zene, tánc és elfogadás Gyöngyösön
2025. október 21.