„Mondhatjuk a vaknak, hogy vak?” – Igen, mondják ők. Sőt, nevetnek is rajta | Máj Kriszta és Pál Zsolt „Pille”
- Életmód
- 2025. augusztus 1.
- 7

Jámbor-Miniska Zsejke két olyan embert hívott beszélgetni, akik születésüktől fogva vakok – mégis tisztán látják a világot.
Talán tisztábban, mint sokan mások. A felvétel alatt sokat nevettünk, de közben komoly dolgokról is szó esett: önállóságról, kirekesztésről, kitartásról – és arról, hogyan lehet közösen, szabadon élni akkor is, ha a világ nem mindig figyel oda – írják a kepmas.hu oldalon.
Máj Kriszta énekesnő, gyógypedagógus, nyelvtanár és színésznő. Pál Zsolt „Pille” rádiós, hangvágó, programozó matematikus. Egy pár, akik több mint húsz éve boldogítják egymást – és nem mellesleg rengeteg ember gondolkodását formálták már át.
A beszélgetés során szó esik a hétköznapi „praktikákról”: hogyan sminkel Kriszta? Milyen appokat használnak? Hogyan ismerik fel a ruhák színét vagy a papírpénzt? Mit jelent számukra a valódi önállóság – és miért nem hajlandók ebből engedni?
Mesélnek a találkozásukról, a Vakrepülés nevű színházi csapatról, amely összehozta őket, és arról is, hogyan dolgoznak. Zsolt rádiózik, hangot vág, Kriszta tanít, énekel, fellép.
Megismerhetjük azt a történetet is, hogy hogyan jelentkeztek egy nemzetközi dalversenyre egy hírlevél alapján – szerelemből –, és hogyan készült el a klip önkéntesek segítségével.
Őszintén beszélnek a kudarcokról, a tehetségkutatókban megélt elutasításokról, és arról a reakcióról, amit sokszor megkaptak már az életben: „Inkább ne.”
Szóba kerül a társadalmi érdektelenség és az, hogy miért érezték magukat korábban nagyobb biztonságban, mint ma.
De ez az epizód nem arról szól, mire képes két vak ember. Sokkal inkább arról, hogy hogyan lehet teljes életet élni akkor is, ha az akadályokat nem lehet kikerülni, csak átugrani.
És arról, hogy mit tanulhatunk tőlük mi, látók: figyelmet a másik iránt, türelmet, rugalmasságot, és az egymásra hangolódás felszabadító örömét.
Az adás meghallgatható a kepmas.hu oldalon.
Forrás: kepmas.hu
- Valódi élmény és új kedvezmény a fogyatékossággal élő személyeknek
- Közösen a fogyatékossággal élőkért – állam, egyház és civil szféra együttműködésének lehetőségei a Kárpát-medencében
- Tusványos 2025 – Középpontban a fogyatékossággal élő emberek hétköznapjai
- Tusványos 2025. – Közös cél, közös jövő a Kárpát-medencében
- Újraindul a SINOSZ-nál a lelki tanácsadás
- Szentmise Csíksomlyón a fogyatékossággal élő gyermekekért
2025. augusztus 1.
Élőben köszöntik a nyár utolsó hónapját a Gépházban!
2025. augusztus 1.
Idén kétezer kisgyerek iskolakezdését segíti a Baptista Szeretetszolgálat
2025. július 31.