Megvan a Jó ember-díj idei kitüntetettje
- Jó hírek
- 2025. június 23.
Az értelmi fogyatékossággal élők felkarolásáért végzett tevékenységéért Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke, gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadó, diplomás ápoló kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.
Az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított díjat a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi várban adták át – közölte az alapítvány az MTI-vel.
A díjazottról azt írták: Jakubinyi László több mint félezer, fogyatékossággal élő ember számára hozott létre különféle szociális szolgáltatásokat és foglalkoztatási programokat, ő a magyarországi szociális farmmozgalom elindítója és vezetője, egyben a nemzetközileg is elismert miskolci Baráthegyi Majorság megálmodója és működtetője.
Negyed évszázados munkássága nyomán számos szociális farm kezdeményezése indult el Magyarországon. Az általa vezetett szervezet irányítása mellett „kitartóan lobbizik a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatási helyzetének javítása és a szociális farmok elismertetése ügyében”. Eddig három ágazati jogszabály-módosítás köthető nevéhez, amellyel több ezer érintett életminőségének javítása vált lehetővé – írták a méltatásban.
Jakubinyi László 1999-ben hozta létre Miskolcon a Szimbiózis Alapítványt a fogyatékossággal élőket nevelő családok és a felnőtt korú rászorulók önálló életviteli törekvéseinek támogatására.
Szociális farmjuk, egyben legnagyobb telephelyük, a Baráthegyi Majorság a Bükk keleti kapujánál öt hektáron terül el
A majorságban fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak, akiknek az ottani kerti tónál, a fóliasátorban, az üvegházban, a gombatermesztő pincében, illetve az istálló környékén és különféle manufaktúrákban biztosítanak munkát.
A majorságban három épületben 36 fogyatékossággal élő – elsősorban értelmileg akadályozott és autista – ember lakik, s a bejárókkal együtt naponta mintegy százan foglalatoskodnak a különböző egységekben. A vendégek fogadását Erdei Iskola és Családbarát Panzió biztosítja.
„Jakubinyi László bebizonyítja, hogy az értelmi fogyatékossággal élők minden szinten képesek arra, hogy elkötelezett munkatársakként hasznos, teljes életet éljenek. A közepes és súlyos szellemi fogyatékossággal élők számára hozott létre egy könnyen másolható, vidéki modellt, mely már Lengyelországban, Romániában és Moldovában is elterjedt” – emelték ki a közleményben.
A Szimbiózis Alapítvány fő feladata olyan körülmények megteremtése, ahol a fogyatékossággal élők saját képességeiknek megfelelő értékeket képesek elfogadni és önállóan élni, miközben a társadalom aktív és értékes tagjává válnak – olvasható a kommünikében.
A díjat, amely Judit Hagner Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása, huszadik alkalommal ítélte oda a Káplár Lászlóról elnevezett alapítvány az MTI 2003-ban, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetője emlékére.
Az elismerést minden évben olyan ember kapja meg, aki becsülettel, tisztességgel, emberséggel, alázattal végzi munkáját, és embertársainak segítséget nyújt, inspirációt ad.
- Orrmosás: veszélyes lehet, ha így csinálod
- Új látványműhely nyílt a Margit körúton: ahol az érték és az ember találkozik
- Vízi tematikájú, akadálymentes játszótér nyílt az Öreg-tónál
- Elhunyt Lehoczki László, a magyar mentőkutyás szolgálat ikonikus alakja
- Advent, ahol a szeretet kézzelfogható: jótékonysági gyűjtés sérült gyermekekért
- Sorsjeggyel a fogyatékossággal élőkért
2025. december 6.
Esélyegyenlőség és hozzáférhetőség mindenki számára
2025. december 6.
Szabadidősport-program látássérülteknek: közösség és mozgás
2025. december 5.
December 5-én ünnepeljük az önkéntesség erejét!
2025. december 4.