Közösen tartott évindító sajtótájékoztatót a hat magyar sportköztestület
- Szervezeti hírek
- 2025. február 13.
A Puskás Aréna sajtótermében egy asztalnál láthattuk a hat magyar köztestület elnökét a sportért felelős államtitkár meghívására. Január 1-jétől ugyanis a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága is köztestületi rangot kapott.
Schmidt Ádám államtitkár hangsúlyozta, hogy kényes kérdésekben is előremutató és hatékony megbeszéléseket tudnak folytatni a hat köztestülettel, amelyekkel az állami sportirányításnak kivétel nélkül nagyon jó az együttműködése.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is részt vett az eseményen, aki beszédében kiemelte, hogy Magyarországon még soha sem voltak ennyire ismertek és szeretettek a parasportolók. Az MPB elnöke szerint ez részben a párizsi paralimpián elért nagyszerű eredményeknek, részben pedig annak köszönhető, hogy egy olyan támogatói klíma alakult ki, amely lehetővé teszi a sikerek szélesebb körű kommunikációját és elismerését. Szabó László a paralimpián érmes sportolók mosolygós fotójával szemléltette, hogy milyen sikeres az MPB munkája, valamint arra is rámutatott, hogy a szervezetnek járó állami támogatás az elmúlt 12 évben évről évre dinamikusan nő.
Gyulay Zsolt MOB-elnök szerint a magyar olimpikonok „elképesztő háttérrel” rendelkeznek, amelynek köszönhetően Párizsban fantasztikus eredményeket értek el. Ennek kapcsán kerül előtérbe az államtitkárság LA10 elnevezésű programja, melynek célkitűzése, hogy a Los Angeles-i olimpián Magyarország vagy 10 aranyérmet szerezzen, vagy bekerüljön az éremtáblázat első 10 helyezettje közé.
Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a MOB számára az olimpia, az MPB számára pedig a paralimpia olyan jelentős események, mint az NVESZ számára lesz az idei Világjátékok, amelyre a tervek szerint 160 fő fölötti delegációval számolnak.
Czene Attila, az NDHSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy szervezetük kiemelt területe az egészségmegőrző testmozgás, a kampányaikkal párhuzamban állnak az államtitkárság Sportoló Nemzet programjának törekvéseivel, melyek 2023 óta stratégiai együttműködésben valósulnak meg.
A két új köztestület vezetője a sajtótájékoztató második felében bemutatta szervezetét, annak történetét, valamint céljait is megfogalmazta. Molnár Zoltán, a MET elnöke óriási lépésnek és nagy elismerésnek nevezte, hogy a 33 évvel ezelőtt megalakult szervezet köztestületté válhatott. Míg Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke kifejtette, hogy „A magyar sportmodell, amely az európai sportmodell alapját adja, sportegyesületek nélkül nem képzelhető el. Ezeknek az egyesületeknek a támogatása szinte elképzelhetetlen mértéket ért el, az idén mindent összeadva ez majdnem 18 milliárd forint.”
Forrás: hparalimpia.hu
- Világelső beavatkozás: új esélyt kapott egy négyéves kislány
- Egy csomag szeretet: példátlan összefogás az ünnepi időszakban
- 36 millió forint a gyerekek látásáért – újraindult a szemüvegtámogatási program
- Közösségi olvasás, nagy segítség – hangra váltott cikkek a Lapról hangra oldalon
- Már elindult a szavazás 2025 legjobb sportolóiért – jótékonyság is a cél!
- Egyszülős családok karácsonya: a kormány és a tűzoltók összefogása
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.
Sikeres a fogyatékosságügy
2025. december 22.