Kezdődik az ülőröplabda Eb Győrben

Megosztás:
Forrás: hparalimpia.hu

Július utolsó hétvégéjén, a megnyitóünnepséggel veszi kezdetét az idei ülőröplabda Európa-bajnokság Győrben. Magyarország immár negyedik alkalommal ad otthont az egyik legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlődő parasportág kontinensviadalának.

Az első ülőröplabda Európa-bajnokságot 1981-ben rendezték, akkor még csak férfiak részvételével, a női mezőny 1993-ban csatlakozott a sorozathoz. Hazánk eddig három alkalommal volt házigazda: 2001-ben Sárospatak, 2007-ben Nyíregyháza, majd 2019-ben Budapest adott otthont a tornának. A 2025-ös eseményt július 28. és augusztus 2. között rendezik meg a győri Széchenyi István Egyetem campusán, 12 férfi és 9 női csapat részvételével. A megnyitóünnepség vasárnap 18 órakor kezdődik.

A magyar férfiválogatott Franciaországgal, Horvátországgal, Lengyelországgal, Törökországgal és Ukrajnával került egy csoportba, míg a magyar hölgyek Lengyelországgal, Szlovéniával és Ukrajnával szerepelnek egy kvartettben.

„A női válogatott maximálisan felkészült, a lányok az elmúlt hónapokban nagyon sokat és szorgalmasan dolgoztak. Szemmel látható a fejlődés, ezért nagyon bizakodóak vagyunk. Nehéz csoportba kerültünk, hiszen játszanunk kell a két évvel ezelőtti Eb-döntős szlovénokkal, az Arany Nemzetek Ligája-aranyérmes ukránokkal, valamint a lengyelekkel, akikkel rendre szoros meccseket vívunk. Rendkívül kiélezett csoportküzdelmekre számítok. A lányok nagyon éhesek a sikerre, mindenki izgatottan várja a rajtot – bízom benne, hogy a hazai környezet inkább erőt ad majd, mintsem plusz terhet” – vélekedett Raska Gyula, szövetségi kapitány.

„A férfiaknál is nehéz csoportba kerültünk. Már az első napon összecsapunk a franciákkal és a törökökkel – előbbieket eddig mindig sikerült legyőznünk, a törökök ellen pedig ki-ki meccsre számítok. A horvátok komoly játékerőt képviselnek, az ukránok pedig szinte minden világversenyen dobogón végeznek. Jól sikerült a felkészülés, megnyertük az Ezüst Nemzetek Ligáját, ahol egytől egyig rendkívül erős csapatokat győztünk le. Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, a srácok mindent megtesznek egymásért a pályán és a pályán kívül. Van egy Európa-klasszis játékosunk, Kertész Róbert, de ő sem tud egyedül meccseket nyerni, viszont azt látom, hogy a többiek kezdenek felnőni Robi mellé és csapatként tudunk együtt működni. Becsületesen felkészültünk, mindenki maximálisan odatette magát. Bármi is lesz az eredmény, büszkék vagyunk rájuk” – fogalmazott Raska Gyula.

Ülőröplabda Európa-bajnokság

Győr, 2025. július 28 – augusztus 2.

A magyar női válogatott kerete: Bara Eszter, Kovács Adrienn, Lőrincz Lilla, Lukoviczki Réka, Molnár Nikolett, Nebehaj Barbara, Szabóné Sipos Éva, Sztankó Éva. Szövetségi edző: Werkman Viktória, szövetségi kapitány: Raska Gyula.

A magyar férfiválogatott kerete: Domina József, Fazekas Tamás, Kertész Róbert, Kovács László, Peres János, Stirczer József, Szabó Béla Bence, Székely Ferenc, Veleg Krisztián, Zarándi Szabolcs. Szövetségi edző: Balogh István, szövetségi kapitány: Raska Gyula.

Csoportbeosztás:

Férfiak

A-csoport: Magyarország, Horvátország, Lengyelország, Ukrajna, Franciaország, Törökország

B-csoport: Bosznia-Hercegovina, Németország, Szerbia, Hollandia, Lettország, Olaszország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Július 28., 12:15 Magyarország – Franciaország

Július 28., 18:00 Magyarország – Törökország

Július 29., 10:00 Magyarország – Ukrajna

Július 29., 18:15 Magyarország – Lengyelország

Július 30., 12:15 Magyarország – Horvátország

Nők

A-csoport: Magyarország, Szlovénia, Ukrajna, Lengyelország

B-csoport: Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Horvátország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Július 27., 16:15 Magyarország – Ukrajna

Július 29., 16:15 Magyarország – Lengyelország

Július 30., 14:15 Magyarország – Szlovénia

Az Eb negyeddöntőit július 31-én, az elődöntőket augusztus 1-én, a helyosztókat pedig augusztus 2-án rendezik.

Részletes program és eredmények: https://tournaments.paravolley.eu/eca2025.

Forrás: hparalimpia.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük