Élményt kapni, inspirációval gazdagodni
A próba után a színészek is beszámoltak személyes megéléseikről: ragyogó arccal, pozitív kicsengéssel meséltek élményeikről. „Bár az elején kissé féltem az idegen közegtől, hamar sikerült hozzászokni az indiai és a magyar színház közötti különbségekhez” – mondja Kovács Panka, a darab egyik színésze. „Az ottlétünk alatt láttunk egy indiai darabot – egészíti ki Medetz Attila. – Ott nagyon sok volt a szín, a tánc, a mozgás. Engem nagyon inspirált az ő játékuk, még akkor is, ha sokban különbözött. Szeretném, ha úgy tudnék játszani, mint ők.”
A távoli kultúrák találkozása óhatatlanul felveti a kérdést: mennyiben lehetséges egy-egy előadás teljes értékű befogadása a kulturális különbségek ellenére? A színészeket is foglalkoztatta ez a kérdés, hiszen számukra a közönség reakciója mindig fontos visszajelzés. Klabacsek Dániel így fogalmazott: „Nekem az ad erőt, hogy ha akár csak egy nézőt is sikerült elgondolkodtatnunk, vagy egy pillanatra megállt a hatásunkra, már megérte. Ez az érzés visz előre a színpadon.”
„Játsszunk bárhol a világon, hiszem, hogy amit csinálunk, az mások életét is egy kicsit gazdagabbá teheti.”
A színészek beszámolóiból is jól kirajzolódik, hogy az előadás nemcsak a közönség számára jelentett élményt, hanem számukra is mély tapasztalat volt. Nemcsak adtak, hanem kaptak is: új benyomásokat, ihletet és a közös alkotás erejét. Az, hogy ennyire különböző háttérrel rendelkező emberek képesek érzelmileg összeolvadni egy művészi produktumban, önmagában is érték. Ez a kölcsönös nyitottság és figyelem adta meg az utazás és az előadás valódi súlyát.
Kalkutta, Delhi, Tádzs Mahal
A Delhiben és Kalkuttában egyaránt tomboló, már-már kibírhatatlan, párás hőség és a fizikailag megterhelő extrém körülmények ellenére a kiutazó színészek és stáb igyekezett élményeket is gyűjteni a munka mellett. Nem hagyták, hogy mindez rányomja a bélyegét az utazás értékére – épp ellenkezőleg: sorra látogatták a helyi templomokat, figyelve a helyi vallási rítusokat, az építészeti részleteket és azokat a hétköznapi mozzanatokat, amelyek egy egészen más világszemléletbe engedtek bepillantást.
Az út csúcspontját kétségtelenül a Tádzs Mahal jelentette, nemcsak a lélegzetelálló látvány miatt, hanem az odavezető út szimbolikus ereje miatt is.
„Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok oda. Ilyen messzire. Egy kicsit félelmetes is volt, de nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Már maga az utazás is nagy dolog volt számomra” – meséli Kovács Panka.
„A Tádzs Mahal mellett a legemlékezetesebb helyek mégis a templomok voltak. És a gyönyörű táj. Ezeket nem fogom tudni elfelejteni. És persze a közösen töltött idő, a csapattal való együttlét is fontos. Ezek a pillanatok mindig elkísérnek majd” – emlékszik vissza Medetz Attila.
Ez a turné tehát nem csupán szakmai lehetőséget jelentett, hanem belső utazást is: lehetőséget a nyitottságra, az ismeretlennel való találkozásra, az egymásra figyelésre. A kulturális különbségek, a fizikai megterhelés és az ismeretlen közeg nem elválasztotta, hanem még inkább összekovácsolta a társulatot, újfajta érzékenységet, türelmet és kíváncsiságot ébresztve a kiutazó színészekben. A színház így nemcsak eszköz volt, hanem találkozási pont is, ahol a személyes és a kulturális élmények mélyebb rétegekben is összeértek.
Forrás: kepmas.hu
