Gázzal robbantotta rá a lakást magára és kislányára
- Jó hírek
- 2025. november 1.
Végezni akart magával és 10 éves, fogyatékos kislányával az a nő, aki még tavaly tavasszal magára és gyermekére nyitotta a gázcsapot, a csöveket pedig elfűrészelte Szelevényen.
Az emberölés kísérletével és közveszély okozásával vádolt M. Éva ügyében csütörtökön tartottak előkészítő ülést a Szolnoki Törvényszéken.
Az ötvenes éveiben járó nőt két büntetés-végrehajtási dolgozó vezette be a tárgyalóterembe. A nő – aki gázzal akarta megölni önmagát és tízéves kislányát – a sajtó jelenlétében előbb udvariasan köszönt, de miután megtudta, hogy újságírókkal beszél, hirtelen ingerültté vált.
„Hagyjanak békén!” – kiabálta, majd hátat fordított, amíg a bíróság meg nem nyitotta az ülést.
A védője, Baky Endre azzal indokolta a zárt tárgyalás iránti kérelmét, hogy a kiskorú sértett érdekében indokolt a nyilvánosság kizárása. Az ügyészség nem ellenezte az indítványt, így a bíróság a teljes tárgyalássorozatot zárt ajtók mögött rendelte el, beleértve a januárban induló főtárgyalást is.
A tragédia éjszakája
A vádirat szerint M. Éva 2024. május 10-én éjjel elhatározta, hogy megöli fogyatékossággal élő kislányát, majd magával is végez. A nő elfűrészelte a gázcsöveket, megnyitotta a gáztűzhelyet szelevényi otthonukban, majd várta a robbanást. Nem sokkal később, éjjel fél egy körül a ház felrobbant és tűz ütött ki. A tűzoltók az összedőlt épületből mindkettőjüket kimentették. A kislány életét csak a gyors orvosi beavatkozás és intenzív ellátás mentette meg.
Beismerés helyett tárgyalás lesz
Védője elmondta, hogy M. Éva eredetileg be akarta ismerni tettét, és lemondott volna a tárgyalásról, elfogadva a hatéves börtönbüntetésre vonatkozó ügyészi indítványt. A bíró azonban nem fogadta el a beismerést, mivel a vádlott ellentmondásosan nyilatkozott – másként számolt be a történtekről a nyomozás során, mint a bíróságon. A bíró ezért elrendelte a teljes tárgyalás megtartását.
„Nem tudja megmagyarázni, miért tette”
„A védencem régóta megbánta, amit tett. Ő maga sem érti, miért próbálta meg elvenni a lánya életét” – mondta Baky Endre védő. Hozzátette: „A környezetében élők és az iskola dolgozói is azt mondták, Éva szerető, türelmes anya volt, aki odaadóan nevelte a gyermekét.”
Új élet kezdete nélkül
M. Éva letartóztatása óta a kalocsai börtönben van. A történtek óta nem találkozhatott kislányával, bár – ügyvédje szerint – szeretne tőle bocsánatot kérni. A gyermeket jelenleg az édesapja neveli egy tanyán.
Forrás: Bors
- Átadták a Civil út Alapítvány Odaadó-díjait
- 2026-os GYOD kisokos: kinek jár, mennyi az összege és hogyan igényelhető?
- Négy történet, négy nézőpont: autista fiatalok Egerből a vásznon
- Sclerosis multiplex: életmódbeli kapaszkodók az állapotromlás lassításához
- Autizmusban érintett családoknak szervez közös szurkolást az MTK Budapest
- Tíz év álom, közösség és bátorság – jubileumi ünnep a Nem Adom Fel Kávézóban
2026. február 7.
Autizmus lányoknál: miért marad sokáig rejtve a diagnózis?
2026. február 7.
Amikor a támogatás valódi kapaszkodót jelent
2026. február 7.
Korai jelek, késői következmények, új szemlélet a Parkinson-kórról
2026. február 6.
Akadálymentes vásárlás mobilon? Duplateszt egy webshop appban
2026. február 6.