Az NVDA megújult távsegítség funkciója a Gépházban
Az ingyenes, nyílt forráskódú NVDA képernyőolvasó szoftverbe nemrégiben beépítésre került az eddig csak külső kiegészítőként elérhető, Távelérésnek nevezett szolgáltatás, melynek segítségével távoli számítógépek kapcsolhatók össze – írja az MVGYOSZ.
„Pénteki műsorunk beindítására ezúttal is kiváló anyagok érkeztek a hallgatóinktól kapott levelek formájában, így ezúttal is azokkal kezdünk. Elolvassuk azon kiegészítéseket, véleményeket és pontosításokat, amelyeket hallgatóink a múlt héten bemutatott OOrion app kapcsán küldtek nekünk, sőt meghallgatunk néhány olyan hanganyagot is, amelyekben ugyanezt az appot különböző éles helyzetben teszteljük. Beszélünk továbbá a SeeigAI mobilappról is, amely valamelyest hasonló funkciókat kínál, mint az OOrion, viszont Android rendszerre is elérhető, és néhány hónappal ezelőtt fontos frissítést kapott.
Mindezek után az NVDA képernyőolvasó kerül terítékre, amelynek legfrissebb verziója beépítve tartalmazza a Távelérés funkciót, amely némileg módosult is. A Távelérés arra szolgál, hogy két PC az interneten vagy helyi hálózaton keresztül összekapcsolódjon, és felhasználóik közösen dolgozzanak egy-egy gépen. A művelethez egy vezérlő, illetve egy vezérelt PC szükséges, előbbi kezelője szinte teljes hozzáférést kap az utóbbi géphez, képessé válva ezáltal például távolról is segítséget nyújtani, a távoli gépen beállításokat végezni, de oktatás esetén, vagy bármilyen jellegű kooperatív munka kapcsán is nagyon hasznos ezen lehetőség. Adásunkban megmutatjuk, mi változott meg az új Távelérés szolgáltatásban, de persze létre is hozunk egy kapcsolatot két PC között, megnézzük, miként lehet távirányítani egy adott gépet, és beszélünk arról is, milyen lehetőségek rejlenek ebben, mikor lehet különösen hasznos a funkció.
Az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsora, a Gépház a hosszú hétvégén sem pihen, ezen a héten is várjuk Önt!”
Mikor? 2025. október 24-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u
Forrás: mvgyosz.hu
- Így zajlik a rokkantkocsi igénylése
- Tíz évre szóló program az esélyegyenlőségért és a társadalmi részvételért
- Október 15. – A fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja
- Megható példát mutattak a debreceni gimnazisták
- A nagyothallók számára emberi méltóság kérdése a jelnyelv használata a hivatalos eljárásokban
- Akadálymentes filmélmények: Mozi korlátok nélkül Szolnokon októberben
2025. október 24.
Az NVDA megújult távsegítség funkciója a Gépházban
2025. október 23.
12 éves kora óta egyedül közlekedik a nógrádi látássérült
2025. október 23.
Inspiráló magyar sikerek a 2025-ös Triatlon-világbajnokságon!
2025. október 23.