Az Immánuel Otthon két fiatalja is részt vett a jótékonysági futáson
- Életmód
- 2025. június 12.
- 8

A debreceni állatkert szervezett jótékonysági versenyt. Az Immánuel Otthon fiataljai is teljesítették a távot.
A Zoo Debrecen fennállásának 67. évfordulója alkalmából szervezett jótékonysági futóversenyen a halmozottan fogyatékos gyerekek oktatását és fejlesztését ellátó debreceni Immánuel Otthon két tanulója is rajthoz állt.
Bartha Balázs és Tóth Tamás az intézmény gyógypedagógusai, Horváth Hanna és Nádudvari Péter közreműködésével teljesítették a Fuss az állatokért! elnevezésű esemény futamát, részvételükkel a kapibarák otthonának felújításához járultak hozzá. Balázs második alkalommal vett részt futórendezvényen. A fiú célba érése csakúgy, mint az első alkalommal, ismét látványosra sikeredett, ugyanis az utolsó métereket sétálva tette meg, a célkaput is a saját lábával lépte át. Az iskolatársához hasonlóan Tamás is élvezte a futamot, a szép idő és az állatok látványa különösen üdítően hatott rá.
Az intézmény futópárosai úgy vélik, a kezdeményezésüknek társadalmi szemléletformáló hatása is van, hiszen a mozgássérült személyek jelenléte a versenypályákon elősegíti a csoport társadalmi integrációját, és segít lerombolni a téves előítéleteket és sztereotípiákat.
Forrás: haon.hu
2025. szeptember 13.
FESZT partnertalálkozó az MVGYOSZ székházában
2025. szeptember 13.
Közeleg a világbajnokság, erőemelőink már a célegyenesben
2025. szeptember 13.
A Civitan Club Budapest-Help Egyesület több mint 25 éves elhivatott munkája
2025. szeptember 13.
Átfogó vizsgálati eredmények az autizmus kiegészítő terápiáinak hatékonyságáról
2025. szeptember 13.
13 ezer szervátültetés történt eddig Magyarországon
2025. szeptember 12.