Szupkai Gábor bejegyzései
2025. március 13.
Korlátok nélkül a Fradival a Kecskemét ellen
A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak a fővárosi zöld-fehéreknek.2025. március 13.
Íme az árrésstop részletes szabályozása
A kormány a saját márkás termékek arányát is meghatározza a rendeletben, amely március 17-én lép hatályba.2025. március 13.
Így lehetnek ott a fogyatékossággal élők a március 15-i ünnepségen
Magyarország Kormánya 2017-ben együttműködési megállapodást kötött több nagy érdekvédelmi szervezettel az állami rendezvények akadálymentesítéséről. Arról, hogy a 2025. évi március 15-i ünnepségen a fogyatékossággal élő ünneplők számára hol és hogyan biztosítanak helyet, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos levélben tájékoztatta az érintett szervezeteket.2025. március 13.
Fontos változás az Alaptörvény módosításában
Az Alaptörvény tizenötödik módosítása rögzíti, hogy a jövőben a jogszabályokban a „fogyatékossággal élő" kifejezést kell alkalmazni.2025. március 12.
Folytatódik az AOSZ és a szegedi Jogklinika együttműködése
2025. február 25-én az AOSZ munkatársai ismételten részt vettek a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi...2025. március 12.
Már a kistelepülésen élő nyugdíjasok is részt vehetnek a Vidéki otthonfelújítási programban
Mostantól az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást a Vidéki otthonfelújítási programban - az erről szóló kormányrendelet-módosítás hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.2025. március 11.
Fellobbant a láng a torinói Speciális Olimpia Téli Világjátékokon
A hétvégén a megnyitóünnepséggel kezdetét vette a torinói Speciális Olimpia Téli Világjátékok.2025. március 11.
Megalakult a Fogyatékosságügyi Tudományos Tanács
A fogyatékosságügy nem csupán szakpolitikai vagy szociális kérdés, hanem egy olyan terület, amely megköveteli a...2025. március 11.
BM: már nem csak a lakóhely szerinti szakrendelőbe foglalhatnak időpontot a betegek
Szabaddá vált a szakrendelőválasztás, már nemcsak a lakóhely szerinti, hanem az ország bármely szakrendelőjébe lehet online időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon - tájékoztatott a Belügyminisztérium (BM).2025. március 10.
Tápió Land, a csodák földje
Az MTVA Esély című műsora ezúttal Tápióbicskén járt, ahol a Tápió Land világát mutatták meg nekünk, melyről az alábbiakban olvashatnak beszámolót.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. április 12.
Jócselekedetek Napja: egy apró tett is számít
2026. április 11.
Francia elismerés a magyar parasport élén álló szakembernek
2026. április 11.
„Fények vakondja” irodalmi díjátadó
2026. április 10.
Messenger költözés és AI-kérdések – erről szól a pénteki Gépház
2026. április 10.