A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Jó hírek
- 2025. április 18.
- 8

Mára az évszázados magyar húsvéti népszokásokból jórészt a lányok húsvéthétfőjét megkeserítő locsolkodás, valamint a húsvétvasárnapot bearanyozó tojásfestés maradt meg. De vajon mi volt az a kiszehajtás, mi vette rá a göcsejieket, hogy meztelenül rohangásszanak nagypéntek hajnalban, és miért verték agyon dédszüleink „szegény Pilátust”?
„Haj, ki kisze, haj, Jöjj be, sódar, jöjj!” – kiáltozták eleink még a húsvétvasárnapot megelőző virágvasárnapon, miközben egy női ruhába öltöztetett szalmabábut hordoztak körbe a faluban, majd vízbe dobták, esetleg elégették. A nyugati szomszédainknál, de gyakran magyar földön is a bábu a véget érő telet személyesítette meg, a kiszehajtás műveletét pedig mágikus jelentéssel ruházták fel.
Még az 1920-as években is élt az a népszokás az Alföld déli részén, hogy a miséző pap nagyszerdán és nagycsütörtökön az egyik zsoltár elhangzását követően – annak jeléül, hogy Jézus halálakor a Szentírás szerint kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja – a templom lépcsőjét ütötte meg a misekönyvvel, a hívek pedig elővették a padjuk mellé gondosan előkészített botjaikat, és a padsorokat püfölték.
A lépcső, illetve a pad szimbolikus jelentőségű, ugyanis Pilátust jelképezi, aki elárulta Isten fiát, és mosta kezeit. Csongrád megyében „pancilusozásnak” nevezték azt a szokást, amikor a gyermekek a Pilátust megszemélyesítő deszkát vagy gyékényből font ütővel a fűszálakat verték.
Róheim Géza néprajzgyűjtő egy igen különös nagypénteki népszokást jegyzett fel az 1920-as években. Göcsejben a férfiak hajnalban kezükben egy pálcát szorongatva meztelenül futottak ki az ajtón és körberohanták a házukat. A valószínűleg pogány elemekkel keveredő szokás arra szolgált, hogy portájukat megszabadítsák az alkalmatlan rovarokról, kártevőktől. A ház kerülése közben ezt kiabálják: „Patkányok, egerek, csótányok, poloskák, oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok.”
A nagypénteket a magyar néphit az egyik legszerencsétlenebb napnak tartotta. Ilyenkor tiltották az állatokkal kapcsolatos munkákat (kivétel: a herélés, valamint a megbélyegzés), nem szítottak tüzet, nem sütöttek kenyeret (mondván, úgyis kővé fog válni), a moldvai magyarok pedig még a lovakat sem fogták be, ugyanis attól féltek, hogy ott rögtön elpusztulnak. Habár babonás dédapáink szerencsétlenségek tömkelegére számítottak e napon, a vízbefúlás veszélyével járó patakban való fürdetés a legtöbb tájegységen különösen ajánlott volt, mind állatnak, mind embernek.
Bizonyára már minden hölgy epekedve (és legalább három váltásruhával felszerelkezve) várja, hogy eljöjjön a hétfő, és locsolkodók tömegei lepjék el az udvarát. A mára egyre inkább visszaszoruló hagyományról már a 17. századból is vannak forrásaink, Apor Péter az 1736-ban megjelenő, Metamorphosis Transylvaniae című művében így írt róla: „…úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben…” A néhány környező országban is ismert népszokás egy ősi rítus keresztényesített formája.
A tojásfestés, valamint a lányok vízzel teli vödörrel (a modern időkben már a slag és a szódásüveg is dívik) való üldözése szervesen összekapcsolódik: mindkettő a jelképes termékenységre, valamint a rituális megtisztításra utalt. Érdekesség, hogy a húsvéthétfőt a középkor évszázadaiban például vízbevetélő vagy vízbehányó hétfőnek is hívták. A tojás egész Eurázsiában a termékenység jelképének számított, gyakran találnak a régészek népvándorlás kori sírokban sírmellékként natúr, de festett tojásokat is.
A kölnis locsolkodásnak csupán néhány évtizedes múltja van, az eredeti hagyomány szerint húsvét másnapján tiszta vízzel kellett meghinteni a leányokat. E nemes cél érdekében gyakran verődtek kisebb bandákba a fiatal férfiak, így indultak útjukra. Szeged környékén a 19-20. században gyakran megesett, hogy a szebbik nem tagjait a kúthoz vitték, és néhány vödörnyi vízzel biztosították, hogy el ne hervadjon.
A locsolkodás az egyházi magyarázat szerint arra a legendára utal, amikor a Jézus feltámadását hírül vivő asszonyokat a zsidók lelocsolással igyekeztek elhallgattatni. A locsolkodást gyakran megelőzte egy-egy tréfás, kérést vagy inkább „fenyegetést” megjelenítő versike.
„E háznak kertjében van egy rózsatő,
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő.
Vizet öntök a fejére, szálljon áldás a kezére,
Az Istentől kérem,
Piros tojás a bérem.”
(Népies locsolóvers a zoboraljai Berencsről, amely ma a legészakibb, még összefüggő magyar nyelvsziget része a Kárpát-medencében.)
Jóval ijesztőbb népszokást találhattunk a múlt század közepéig egyes észak- és nyugat-magyarországi falvakban, ahol megkímélték a lányokat a húsvéthétfői dupla öltözködéstől, helyette azonban jóval fájdalmasabb módszert választottak a termékenységük tartósságának biztosítására: a megvesszőzést.
Forrás: Múlt-kor
- Változtak a 13. havi fogyatékossági támogatás szabályai
- Több mint sport: 113 éve épít közösséget a magyar siketsport
- WonderFlora – Beteg kislányával szervez nagyszabású gyűjtési akciót a világbajnok vízilabdázónő
- A magyar csörgőlabdázás napja: kiemelt esemény a parasport támogatásában
- Kósa Ádám: Ne a képességek hiányát, hanem a képességeket helyezzük a középpontba
- Dr. Nagy Sándor: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!
2025. június 6.
Születésnapot ünnepelt a két nyugdíjas vakvezető kutyus tesó!
2025. június 6.
Kerekesszékes horgász fogta ki Debrecen legnagyobb pontyát
2025. június 6.
Amatőr lövészverseny és sportnap Ajkán
2025. június 5.
Küszöbön az új gyógymód
2025. június 5.
Figyeljünk magunkra és embertársainkra is!
2025. június 5.