„Volt egy önismereti flow-ja, ez egy lelki wellness”
Amikor a zene lesz a fényforrás: egy különleges önismereti koncert, ahol a látás hiánya új érzékelést, mélyebb figyelmet szült.
Különleges élményben volt része azoknak, akik ellátogattak a Civil út Alapítvány Varázsceruza programjának koncertjére 🎶
A színpadon a programban résztvevő zenészek és látássérült növendékeik léptek fel – és ezúttal nem felkapcsolódtak, hanem lekapcsolódtak a fények. 🌑
A nyári dalszerző táborban született dalok most hangzottak el először élőben, közönség előtt – stúdióminőségben, de mégis a legőszintébb formájukban.
Az est házigazdája a Bodor Tibor Kulturális Egyesület volt, a Vaksötét koncertek megálmodója.
🎧 Céljuk: hogy a látó emberek is átérezhessék, milyen a zene, ha a látvány eltűnik, és csak a hangok, a szívek, a kapcsolódás marad.
A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával! – tehetségkutató és tehetséggondozó program már második évadát zárta.
A nyári táborban a résztvevők profi zenészekkel alkottak: ott volt 🎤 Pásztor Anna, 🎹 Szebényi Dániel, 🎧 Farkas Roland (Wolfie), valamint Pásztor Sámuel zenei producerként.
Később olyan neves előadók csatlakoztak, mint Tarján Zsófi (Honeybeast), Gerendás Ruben, Szepesi Mátyás, Agócs Márton, Köteles Leander, vagy az Usztics-testvérpár – akik felejthetetlen közös produkciókat hoztak létre a fiatal tehetségekkel. 🌟
Tarján Zsófi így mesélt az élményről:
„Nagyon extra élmény volt vaksötétben énekelni, teljesen máshogy kellett koncentrálni…
Csodálatos volt a közös munka Pintér Norbival… nekem ő a hősöm, így tekintek rá! Mindemellett pedig egy nagyon tehetséges és jófej ember.”
Majd Pásztor Anna folytatta:
„Ott ültem a sötétben, végre mindenféle külső megfelelési kényszer nélkül… csak a zene létezett.
Ez a kapcsolódás tökéletes netovábbja volt. Rég izgultam ennyire! Nagyon köszönöm Budai Emilnek a közös dalunkat, végtelenül büszke vagyok rá.”
Ez az este nemcsak koncert volt, hanem lélekutazás a sötétben, ahol a fény hiányát a zene és az emberi kapcsolódás töltötte be. 💫
A Varázsceruza program így nemcsak tehetségeket mutatott be, hanem azt is, hogy a valódi fény belülről jön. 💖
Forrás: rehabportal.hu
- Átadták a Civil út Alapítvány Odaadó-díjait
- 2026-os GYOD kisokos: kinek jár, mennyi az összege és hogyan igényelhető?
- Négy történet, négy nézőpont: autista fiatalok Egerből a vásznon
- Sclerosis multiplex: életmódbeli kapaszkodók az állapotromlás lassításához
- Autizmusban érintett családoknak szervez közös szurkolást az MTK Budapest
- Tíz év álom, közösség és bátorság – jubileumi ünnep a Nem Adom Fel Kávézóban
2026. február 7.
Autizmus lányoknál: miért marad sokáig rejtve a diagnózis?
2026. február 7.
Amikor a támogatás valódi kapaszkodót jelent
2026. február 7.
Korai jelek, késői következmények, új szemlélet a Parkinson-kórról
2026. február 6.
Akadálymentes vásárlás mobilon? Duplateszt egy webshop appban
2026. február 6.