Kevesen élnek vele, pedig lenne rá lehetősége
- Életmód
- 2025. augusztus 12.
- 248

Idén változtak a közgyógyellátás szabályai, a kedvezményes gyógyszervásárlási lehetőség többeket érint, mint ahányan valóban igénybe is veszik.
A közgyógyellátás lehetőséget nyújt a rászorulóknak, hogy meghatározott egészségügyi szolgáltatásokat és gyógyszereket térítésmentesen vagy kedvezményesen vehessenek igénybe – tájékoztat a Tolna vármegyei hírportál. Sokan azonban nem tudnak erről a támogatási formáról, még ha ők maguk is kaphatnának kedvezményt.
Kinek jár és hogy kell igényelni?
Vannak, akik alanyi jogon, jövedelemtől függetlenül jogosultak rá, többek között a rokkantsági ellátásban, emelt családi pótlékban, rendszeres szociális segélyben részesülők és a hadigondozottak. Másoknak normatív úton ítélik meg ezt az ellátást. A mindenkori nyugdíjminimum összegének 10 százalékát meghaladó gyógyszerköltségek esetén pedig automatikusan jár a közgyógyellátás, amennyiben a családjuk egy főre jutó havi jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, egyedül élők esetében pedig annak 150 százalékát. A méltányossági jogosultságot a települési önkormányzat jegyzője állapítja meg.
A támogatás havi szinten akár 12 ezer forint is lehet, e mellé évi 6 ezer forintnyi akut keretösszeg alanyi jogon jár, így azok, akik nagyobb mennyiségű gyógyszert kényszerülnek állandóan szedni, nemcsak a mindennapos, de a hirtelen jött betegségeik esetén is olcsóbban válthatják ki a szükséges készítményeket. Hogy a maximum 12 000 forintos havi keretből mennyi jut egy-egy embernek, az a jövedelemtől és a rendszeresen szedett orvosságoktól is függ, ehhez a háziorvos ad igazolást, melyet igényléskor be kell küldeni a járási hivatalba elbírálásra.
Forrás: hazipatika.com
- Megduplázódik a gépkocsivásárlási támogatás a fogyatékossággal élők számára 2026-tól
- Kérdőív az akadálymentes turizmus fejlesztéséhez
- A stroke utáni csend: amikor a barátok eltűnnek
- Idén is akadálymentes lesz az állami ünnepünk
- Gyógynövény a kertből: a kövér porcsin titkai
- Sikeresek a családok körében az Erzsébet-táborok
2025. augusztus 23.
Futóverseny a Strand Fesztiválon
2025. augusztus 23.
A Korip tíz éve szívet és inkubátort melenget
2025. augusztus 23.
Ön ismeri a jogait?
2025. augusztus 23.
Élelmiszer-utalványok nyomtatásban a fogyatékossággal élőknek
2025. augusztus 22.
Kitüntették a Magyar Paralimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának elnökét
2025. augusztus 22.