Karácsony képernyőmentesen
Mikor nyúltál utoljára a telefonodhoz? Öt perce? Vagy még el sem tetted reggel óta?
A magyarok naponta átlagosan 6 óra 10 percet töltenek online, ebből 3 órát mobilon, és 1 óra 48 percet a közösségi médiában. A közelgő karácsonyi ünnepek ideális alkalmat kínálnak arra, hogy a szeretteinkkel töltött időre fókuszálva tudatosan szakítsunk a túlzott online jelenléttel, amely nemcsak az egészségünkre, hanem a társas kapcsolatainkra is káros lehet. Egyre világosabb: a digitális detox nem luxus, hanem égető szükséglet. A Budai Egészségközpont szakembere ehhez ad gyakorlati tanácsokat.
A magyar felnőttek háromnegyede már az ébredést követő egy-két órán belül online van, a 18–29 évesek 42 százaléka pedig szinte azonnal a telefonjáért nyúl, amint kinyitja a szemét. A diákok harmada szinte az összes szabadidejét ülve tölti, naponta legalább négy órát a mobilon vagy számítógép előtt. Miközben görgetünk, videókat nézünk vagy játszunk, a testünk és az agyunk fokozatosan túlterhelődik.
Amikor a test már jelez
„Egyre több olyan pácienssel találkozunk, akik krónikus nyaki és vállfájdalommal, fejfájással vagy gerincproblémákkal érkeznek hozzánk, és kiderül, hogy a kiváltó okok között jelentős szerepet játszik a napi többórás telefonhasználat” – mondja Andrássy Fanni, a Budai Egészségközpont pszichológusa.
A folyamatos lefelé nézés, az úgynevezett „mobiltelefon-nyak”, nemcsak a nyaki csigolyákat terheli, hanem az arcbőr idő előtti megereszkedéséhez is hozzájárul. Minél több időt töltünk lehajtott fejjel a képernyő fölött, annál látványosabb a gravitáció hatása az arcon.
Az elektronikus eszközök – mobiltelefon, tablet, laptop, okostévé, játékkonzol – szinte folyamatosan lekötik a figyelmünket. A túlhasználat következményei közé tartozik a krónikus fejfájás, látásromlás, hátfájás, mozgáshiány okozta elhízás, sőt akár fokozott ráncosodás is. A mentális hatások pedig még aggasztóbbak: szorongás, alvászavar, koncentrációs nehézségek, valamint az internetfüggőség terjedése. A 12–18 évesek 31,3 százaléka enyhe, 21,2 százaléka mérsékelt, míg 10,1 százaléka súlyos függőségi tüneteket mutat.
Mindenkit érint
Kutatások szerint a szülők és gyerekek képernyőhasználati szokásai szorosan összefüggnek. Nehéz elvárni a gyerektől, hogy letegye a telefont, ha mi magunk is állandóan a képernyőt nézzük.
Kisgyermekkorban a túlzott képernyőidő lassíthatja a kognitív fejlődést és a szociális készségek kialakulását, tinédzsereknél fokozhatja a szorongást és a depresszív tüneteket, felnőtteknél pedig csökkenti a produktivitást, rontja a kapcsolatok minőségét és hozzájárulhat a kiégéshez.
Karácsonyi digitális detox – apró lépésekben
„A karácsonyi időszak kiváló lehetőség a digitális szokások újragondolására. A lecsatlakozás nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra megszabadulunk az eszközöktől, hanem azt, hogy felismerjük: a képernyő előtt töltött idő nem pihenés, hanem újabb ingerözön” – hangsúlyozza a Budai Egészségközpont szakembere. A karácsony ideális alkalom arra, hogy valóban jelen legyünk a családunkkal – és önmagunkkal.
Radikális változások helyett érdemes a fokozatosságra törekedni:
-
Jelöljünk ki képernyőmentes zónákat otthon: az étkező, a hálószoba és a fürdő legyen digitális eszközöktől mentes.
-
Kapcsoljuk ki a képernyőket lefekvés előtt legalább egy órával: a kék fény gátolja a melatonin termelődését, rontva az alvás minőségét.
-
Tervezzünk be legalább egy teljesen offline napot a karácsonyi szünetben: kirándulás, társasjáték, közös sütés vagy színházlátogatás.
-
Állítsunk be alkalmazásidő-korlátokat: a közösségi médiára gyakran napi 20–30 perc is elegendő.
-
Reggel ne a telefonnal indítsunk: az első órát töltsük kávézással, reggelivel, mozgással vagy csendes ráhangolódással.
-
Vezessünk be „csendes órákat” a családban, amikor mindenki leteszi a telefont – közös elhatározásként, nem büntetésként.
-
Csökkentsük az értesítések számát, hogy mi döntsük el, mikor nézünk a telefonra, ne fordítva.
Forrás: patikamagazin.hu
- Világelső beavatkozás: új esélyt kapott egy négyéves kislány
- Közösségi olvasás, nagy segítség – hangra váltott cikkek a Lapról hangra oldalon
- 36 millió forint a gyerekek látásáért – újraindult a szemüvegtámogatási program
- Egy csomag szeretet: példátlan összefogás az ünnepi időszakban
- December 17-ig segíthetsz: játékokkal támogatják a Gézengúz Alapítványt
- Egyszülős családok karácsonya: a kormány és a tűzoltók összefogása
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.
Sikeres a fogyatékosságügy
2025. december 22.
Délelőtt talán kijutok pisilni
2025. december 22.