Jó hír a vakok és gyengénlátók számára

BKK: még több járaton érhető majd el a vak és gyengénlátó utasok számára kifejlesztett tájékoztató szolgáltatás.
Az agglomerációban közlekedő kék Volánbuszokra, illetve kísérleti jelleggel a villamosokra is kiterjesztik a vak és gyengénlátó utasok számára kifejlesztett azon szolgáltatást, amellyel távirányítót használva a megállóban lévő járművek hangszóróból tájékoztatás kérhető a járatszámról és az útirányról – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Közleményükben emlékeztettek, a 2023-ban indított fejlesztésének köszönhetően egyre több járművön érhető el az a szolgáltatás, amelynek segítségével a látássérült utasok egy távirányítóval aktiválhatják a járművek külső hangszóróit.
A rendszer bemondja, hogy melyik járat érkezik a megállóba, és milyen irányba közlekedik tovább
A funkció már minden budapesti trolibuszon elérhető, és a cél, hogy 2025 végéig az összes autóbuszon, valamint a fővárosi agglomerációba közlekedő kék Volánbuszokon is biztosítsa ezt a szolgáltatást – írták.
A BKK kiemelte: a fejlesztés jelentős segítséget nyújt a vak és gyengénlátó utasok számára az önálló, biztonságos közlekedéshez.
A tervek szerint még az idén 101 kék Volánbusz kapja meg a hangos utastájékoztató rendszert, így az agglomerációban közlekedő összes, 171 autóbusz alkalmas lesz a látássérültek segítésére. Az idei évben forgalomba álló 165 új autóbusz felszereltségi követelményei közé ugyancsak bekerült az úgynevezett hangos asszisztencia technológia, így 2025 végéig tovább javul az autóbuszos ágazat akadálymentes járműveinek aránya.
Továbbá a nyáron valamennyi budapesti villamostípusból egy-egy járművön, illetve szerelvényen válik hozzáférhetővé a szolgáltatás – közölte a társaság.
- Közösen a fogyatékossággal élőkért – állam, egyház és civil szféra együttműködésének lehetőségei a Kárpát-medencében
- Valódi élmény és új kedvezmény a fogyatékossággal élő személyeknek
- Valóra vált álom: balatoni csoda súlyosan beteg fiúknak
- Tusványos 2025 – Középpontban a fogyatékossággal élő emberek hétköznapjai
- Újraindul a SINOSZ-nál a lelki tanácsadás
- Online fogadóórákat indít a Siketvakok Országos Egyesülete
2025. július 30.
Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon
2025. július 29.
Debrecenben kutatják a jövő gyógyítását
2025. július 29.
Új esély az életre: áttörést hozhat a keresztdonáció
2025. július 29.