Családi nap Tolnán
- Jó hírek
- 2025. szeptember 6.
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek, fiataloknak és nevelőszüleiknek tartott rendezvényen a rendőrök is részt vettek.
Immár ötödik alkalommal szervezett hangulatos családi napot a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Tolna Vármegyei Nevelőszülői Hálózata augusztus 29-én.
A rendezvény célja, hogy a nevelőszülős családok egy kicsit kiszakadjanak a mindennapok feladataiból, felszabadultan, jól érezzék magukat egymás és a gondoskodásukban élő gyermekek társaságában.
A programon közreműködtek a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai, akik különböző, az életkori sajátosságoknak megfelelő bűnmegelőzési és drogprevenciós kvízekkel készültek a gyerekeknek. Egy kerékpáros ügyességi pályán is végigbiciklizhettek a fiatalok, illetve baleset-megelőzési feladatokban is kipróbálhatták magukat.
Forrás: police.hu
- Négy történet, négy autista élet – különleges sorozat a BBC Earth csatornán
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Pedagógusoknak indít képzéssorozatot az AOSZ az autista tanulók támogatására
- Új együttműködés segíti az akadálymentesítést a Pécsi Tudományegyetemen
- Villaséták a Sipeki-villában: építészeti különlegességek és történetek
- Ingyen elvihető idegen nyelvű Braille-könyvek
2026. március 16.
Megemelt, akadálymentes peront adtak át a Keleti pályaudvaron
2026. március 15.
Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
2026. március 15.