Berente Judit sporttörténelmet írt, másodszor is bekerül a Hírességek Csarnokába!
Berente Judit a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnökeként és szervátültetett sportolóként is bebizonyította, hogy minden a jó hozzáálláson és az akaraton múlik.
Évtizedek óta a magyar sportdiplomácia egyik kiemelkedő alakja, most azonban nem csak szakemberként, sportolóként is méltó elismerésben részesült.
A 2025-ös drezdai Szervátültetettek Világjátéka különleges mérföldkövet jelentett számára, ugyanis átvehette a Szervátültetettek Világjátékának Szövetsége (WTGF: World Transplant Games Federation) Hall of Fame kitüntetését, mely azoknak a sportolóknak jár, akik legalább tíz alkalommal vettek részt a nyári, vagy a téli világjátékokon. Judit nemcsak, hogy megfelelt ennek a feltételnek, hanem történelmet is írt, hiszen Ő az első a világon, aki kétszer is bekerülhetett a Hírességek Csarnokába: először 2019-ben, a nemzetközi sportdiplomáciai munkájáért (Spirit of Leadership), most pedig a sportolói pályafutásáért (Spirit of Competition).
Berente Judit 1995 óta él veseátültetettként, miután 19 év krónikus vesebetegség után új esélyt kapott. Alig fél évvel a műtét után már rajthoz állt és azóta minden nyári és téli Világjátékon, valamint minden Európa-bajnokságon részt vett. Úszásban és sífutásban többszörös aranyérmes, a magyar szervátültetett sport meghatározó alakja, 2020-as év fogyatékos sportolójának választották.
Nemcsak sportolóként, hanem vezetőként is maradandót alkotott, 21 éven át vezette az Európai Szervátültetett és Dializált Sportolók Szövetségét (ETDSF), alapító tagja és elnöke a Magyar Szervátültetettek Szövetségének, amely ma 11 sportágban működtet programokat, és csapatával együtt elindította a Képzett Beteg Programot is.
A WTGF-ben 2005 és 2009 között elnökségi tag volt, majd 2021-től idén nyárig ismét a vezetőség tagja, a Sportbizottság elnöke. Most Drezdában újabb négy évre kapott bizalmat, ismét beválasztották a világszövetség elnökségébe.
Szívből gratulálunk!
Forrás: hrparalimpia.hu
- Világelső beavatkozás: új esélyt kapott egy négyéves kislány
- Egy csomag szeretet: példátlan összefogás az ünnepi időszakban
- 36 millió forint a gyerekek látásáért – újraindult a szemüvegtámogatási program
- Már elindult a szavazás 2025 legjobb sportolóiért – jótékonyság is a cél!
- MosolyManók 2025: gyerekek gyerekeknek, karácsonyi csomagok országszerte
- Ünnepi rend, ügyeletek, újévi nyitás – összefoglaló a SINOSZ-tól
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.
Sikeres a fogyatékosságügy
2025. december 22.